Danis Eszter

Danis Eszter

Danis Eszter, okleveles szakvizsgázott gyógypedagógus

„Az elégedett és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas”. (Richard David Precht)

Danis Eszter gyógypedagógus vagyok. 2009-ben végeztem az ELTE - Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karon pszichopedagógia szakos terapeutaként és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos tanárként. 2010-ben részt vettem a „PEK-TORNA mozgásfejlesztő program a funkció, beilleszkedési valamint mozgáskoordinációs zavarokkal, tartásproblémákkal küzdő 3-10 éves gyermekek pedagógusai részére” című akkreditált pedagógus továbbképzésen. 2015-ben elvégeztem a „Sindelar-Zsoldos Program 2. – Tanulási és magatartási zavarok terápiája iskoláskorban” című képzést, mely a gyerekek tanuláshoz szükséges részképességeinek fejlesztését célozza. 2018-ban az ELTE-BGGYK gyógypedagógia mesterképzési szak gyógypedagógiai terápia szakirányán szereztem diplomát, és elvégeztem a Vadaskert Alapítvány által szervezett Tanulástechnika képzést. 2019-ben sikeres szakvizsgát tettem az ELTE-BGGYK gyógypedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzésen.

2014 és 2019 között öt évig pedagógiai szakszolgálatnál dolgoztam, ahol team munka keretében az óvodás és iskoláskorú gyermekek tanulási képességeit vizsgáltam, illetve nevelési tanácsadás keretében az 5-15 éves, beilleszkedési, tanulási és magatartási problémával küzdő (BTM-N) gyermekek tanuláshoz szükséges részképességeit, készségeit fejlesztettem. Jelenleg gyógypedagógusként dolgozom az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Azt vallom, hogy a (gyógy)pedagógus egyfajta mankó a gyermekek életében: addig támaszkodhat és számíthat ránk, ameddig szüksége van erre, miközben maximálisan alkalmazkodunk az ő egyedi fejlődésmenetéhez, szükségleteihez, igényeihez. Így segítjük őt az érett, egészséges személyiségű felnőtté válás útján.ű

Details

  • Start date 15th April, 2018
  • End date 18th April, 2018
  • Ticket Price Free of Cost

Venue

  • Place Main Hallroom
  • Street Bullevard Street
  • City Santa Monica

Organiser

  • Company Colorlib
  • Street Bullevard Street
  • City Santa Monica